2009. június 2., kedd

Sárgabarackos gombóc

Az elmúlt forró napok egyikén a hideg, de tápláló leves után következett a sárgabarack-gombóc, Horváth Ilona klasszikus receptje alapján. Egyfajta gyakorlásként is, hogy ha a kisfiúnk megszületett, mivel fogom kényeztetni Mosolygó arc Egyelőre a férjemet kényeztettem vele Nagy mosoly

Sárgabarackos gombóc (4 nagy gombóc és jó sok nudli, amit lefagyasztottam...)

Hozzávalók: 1/2 kg krumpli, kb 10-15 dkg liszt (attól függ, mennyire lisztes a burgonya, az enyém alig volt az, így legalább 20 dkg lisztet adtam hozzá), 1 jó kanál búzadara, 2 evőkanál olaj, 1 tojás, só, sárgabarack, fahéj, porcukor ízlés szerint, zsemlemorzsa a forgatáshoz

A héjában megfőt és áttört burgonyát elkavarjuk az olajjal, liszttel, darával, megsózzuk és egy tojással összegyúrjuk. Pihentetés nélkül dolgozzuk ki.
A gombóchoz a tésztát 1/2 cm vastagságúra kinyújtjuk, és kb. 8 cm-es kockákra vágjuk (annyi darabot, ahány gombócot szeretnénk készíteni). Mindegyik közepébe egy félbevágott barackot teszünk, a mag helyére pedig egy kis fahéjas porcukrot. (Ha kicsi a barack, akkor egy egész barackot is lehet a gombócba tenni, a mag helyére kockacukorral). A négyszög sarkait összefogjuk és lisztes kézzel gombócokat formálunk belőle. Sós vízben főzzük, amíg a gombóc feljön a víz tetejére és egyet forr. Leszürve leöblítjük és olajban pirított zsemlemorzsában megforgatjuk.


A maradék tésztát csíkokra, majd nudli hosszúságúra vágtam, jó lisztes kézzel megsodortam őket, majd zacskóba tettem és lefagyasztottam. A fagyasztáshoz a nudlitésztának nagyon lisztesnek kell lennie, különben összeragadnak és a főzéskor sem fognak szétjönni. Most a mélyhűtőben várják az egyik lusta napomat :)

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...